Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Újabb 53 család kaphat építési telket a várostól

Újabb 53 ingyenes építési telekre lehet pályázni jövőre
Hódmezővásárhelyen. A 35 év alatti házaspárok támogatását célzó akció keretében
négy városrészben jelöltek ki erre alkalmas területeket. A kertvárosban
jelenleg a város talán legjobb helyen fekvő építési telkeit is odaadja az
önkormányzat.

2003 óta a hódmezővásárhelyi önkormányzat 115 ingyentelket
osztott ki, a nyertes pályázók a területre családi házat építhettek. A
helybeli, 35 év alatti, két gyermek nevelését vállaló házaspárokat támogató
akció tovább folytatódik.

– Bátran mondhatom, hogy az önkormányzat kezdeményezése
igazi sikertörténet, hiszen annak idején többszörös túljelentkezés volt ezekre
a telkekre. Valamennyi telek gazdára is talált, ezért a közelmúltban
megvizsgáltuk annak lehetőségét, hogy a város területén vagy éppen Kishomokon
milyen lehetőség van ingyen telkek kiosztására – mondta dr. Makó András
aljegyző.

Ennek eredményeként a legutóbbi közgyűlés által meghozott
döntés szerint építési telkek kialakítására négy újabb fejlesztési terület
került kijelölésre. A Béke-telepen négy telket osztanak ki, Új-Kishomokon a
Szikes dűlő mellett található területen 18 telek kialakítására lesz lehetőség.
Susánban a Klauzál utca végén hat telek és a Kertvárosban a Nyugdíjas Lakópark
mögött 25 telek lesz kijelölve. A pályázatokat 
egyes területektől függően, különböző időpontokban írják ki.

– Újdonság, hogy az önkormányzat a nyertes pályázó felé az
egyik helyen, a kertvárosi területen nem ingyenes tulajdon átruházást fog
végezni. A területen jelenleg talán a város legjobb, legfrekventáltabb helyen
lévő telkeit alakítjuk ki, itt a közművesítés egy telekre jutó összegének
50%-át meg kell fizetnie a nyertes pályázónak. A költségek jelenleg még nem
ismertek – tette hozzá az aljegyző.

A nyertes házaspároknak a telkeken két éven belül kell
felépíteni házukat. Ha valamiért csúszik a beruházás, méltányosságból haladékot
adhat a közgyűlés és kitolható ez az időpont.