Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Újabb állampolgársági eskütétel

Egy, a délszláv
háború idején hazánkba települt férfi és egy sportoló tette le a magyar
állampolgársági esküt kedden a Városháza Dísztermében. Az immár magyar férfiak
négy éve élnek Hódmezővásárhelyen.

Ma vált magyar állampolgárrá két, a délszláv háború idején
hazánkba települt férfi, akik itt, Hódmezővásárhelyen tették le ünnepélyes
keretek közt az állampolgársági esküt. Ők mindketten évekkel ezelőtt
indítványozták honosításukat. Elsőként az áttelepülést kérvényezték, majd a
magyar állampolgárság megszerzését. Vajda János családjával együtt 1993 óta él
hazánkban, 4 éve lakik Hódmezővásárhelyen. A bevándorlási kérelmet követően
honosítását kérte, és mától ő is magyar állampolgárnak számít.

– Én mindig is magyar voltam. Szerbiában is magyar iskolába
jártam. Magyar faluban születtem. Nagyszüleim, szüleim, mindenki magyar volt.
Most végre sikerült az állampolgárság is – mondta Vajda János

Magyar állampolgárságot az is szerezhet, aki nem
Magyarországon él, de magyarnak számít, tehát felmenői által is tudja igazolni
származását. Nekik a január elsején hatályba lépett kettős állampolgárság
törvénye ad lehetőséget. Hódmezővásárhelyre eddig közel ezren fordultak ilyen
honosítási kérelemmel.

– Vásárhely továbbra is azon az úton haladva, mint a
Tiszteletbeli Polgári Mozgalom -2004. december 5-e után-, ezt továbbjárva,
erőnkhöz mérten segítjük a magyarokat a nemzeti együvé tartozás
megteremtésében- mondta Dr. Kószó Péter alpolgármester.

A kettős állampolgárságot igénylők a Nemzeti Összetartozás
Napján, azaz június 4-én tehetik le esküjüket Hódmezővásárhelyen.

Megszakítás