Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Újabb jótékonysági koncertet rendez a Tiszta Szívvel Egyesület

Szombaton együtt
szólalnak meg az ütőhangszerek, a harsonák és még egy orgona is a Belvárosi
Katolikus Templom falai között. A fellépő orgonaművész kedd délelőtt már
gyakorolt a templomban.

Nem véletlenül mondják, hogy az orgona a hangszerek
királynője – véli dr. Bottkáné Égető Mária orgonaművész. Minden hangszer más és
más, így elkerülhetetlen, hogy aki megszólaltatja összebarátkozzon az orgonával
még a koncert előtt. Kedden így tett a vásárhelyi származású művésznő is, aki eredetileg
a Belvárosi Templom orgonáján sajátította el hangszertudásának alapjait. A
május 7-én, szombaton este 19 órakor kezdődő koncerten a Szegedi Harsonaegyüttessel,
illetve Mucsi Gergővel játszanak együtt, aki ütőhangszereket szólaltat meg.

– Úgy igyekeztünk koncertet szervezni, hogy szólóban is
mindenki játszik és együtt is. Olyan darabokat választottunk, amelyeket együtt
is meg tudunk szólaltatni – mondta Égető Mária, orgonaművész.

Dallamos, ritmikus hangzásvilággal szeretnének kedveskedni
az érdeklődőknek.

– A mindenséggel beszélget az, aki az orgonán játszik, vagy
azt hallgatja. Ezt kívánom én is a kedves közönségnek, hogy érezze azt a
megfoghatatlan csodát, amit a zene jelent – tette hozzá a művész.

A Tiszta Szívvel Egyesület „Síppal, dobbal, harsonákkal…„
című jótékonysági estjére ezer forintos áron lehet jegyeket vásárolni, amellyel
a résztvevők az alapítvány céljainak megvalósításához járulnak hozzá.

Megszakítás