Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Újabb kitűnő eredmény a vásárhelyi vívóknál: Sápi Ferenc aranyérmes

Magabiztos, kiegyensúlyozott vívással a vásárhelyi Csomorkány Sportegyesületet képviselő Sápi Ferenc megnyerte a Magyar Egyetemi- és Főiskolai Országos Vívóbajnokságot.

A hétvégén Debrecenben rendezték meg a Magyar Egyetemi- és Főiskolai Országos Vívóbajnokságot. A megmérettetésen 19 főiskola és egyetem közel 120 versenyzője vett részt. A vásárhelyi Csomorkány Sportegyesületet egyedüliként Sápi Ferenc, a budapesti Zsigmond Király Főiskola hallgatója képviselte.

A verseny csoportküzdelmei során 7-ből 7 asszót nyerve a tábla első helyéről kezdte az egyeneses kieséses szakaszt a vásárhelyi vívó. A táblán az első két asszót könnyen teljesítette, 15-1 és 15-6 arányban nyert. A döntőbe jutásért a pécsiek kitűnő versenyzőjével, Peterdy Andrással küzdött, akit 15-7-re sikerült legyőznie.

A döntőben szegedi ellenfél következett Nagy Zsolt személyében. Az egész verseny alatt mutatott kiegyensúlyozott vívás meghozta az eredményét, hiszen a győzelem megszerzése is sikerült 15-10 arányban, így Sápi Ferenc Egyetemi- és Főiskolás Vívóbajnok lett férfi tőr egyéni számban.

 

Végeredmény:

Magyar Egyetemi- és Főiskolás Országos Vívóbajnokság

 

Férfi tőr egyéni:

1. Sápi Ferenc (ZSKF) Csomorkány SE

2. Nagy Zsolt (SZTE) Szegedi Vívóklub

3. Peterdy András (PTE) Pécsi Vívóklub