Második alkalommal, idén is sor kerül lisztosztásra Hódmezővásárhelyen. Az
önkormányzat 1318 rászoruló családnak biztosítja a támogatást, akik 10
kilogramm, -az öt főt meghaladó családok esetében 20 kilogramm- jó minőségű
lisztet kapnak – jelentette be Bálint Gabriella a Kapcsolat Központ főigazgatója
mai sajtótájékoztatóján.
A tavalyi akció után, idén második
alkalommal kerül sor lisztosztásra Hódmezővásárhelyen. A program ezúttal is a
Szeged-Csanádi Egyházmegye Caritas segélyszervezetének támogatásával valósulhat
meg.
– Az elmúlt napokban az önkormányzat
1318 rászoruló családnak küldött értesítést, hogy június 4-én és 5-én lisztet
vehetnek át a Serház tér 6. szám alatt. A családokat 10 kilogramm jó minőségű
liszttel tudjuk támogatni a program keretében, de több, mint 100 család
esetében, ahol a létszám meghaladja az öt főt, a támogatás a duplája –
összegezte Bálint Gabriella. A Kapcsolat Központ főigazgatója a
sajtótájékoztatón elmondta: az értesítővel egy meghatalmazást is postáztak, ezt
kitöltve meghatalmazott útján is átvehető az élelmiszer.