Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Újabb vásárhelyi taekwondo sikerek

Európa legnagyobb gyermek versenyén
szerepeltek sikeresen a Máté Taekwondo és Hapkido Egyesület tagjai. A
vásárhelyi fiatalok hat érmet, köztük két aranyat szereztek a németországi
viadalon.

Hagyományosan az év elején, ezúttal február
első hétvégéjén rendezték meg President-kupát, amely a kontinens legnagyobb
gyermek taekwondo versenye. A németországi Sindelfingenben a 7 és 14 év közötti
korosztály tagjai léptek küzdőtérre. A nemzetközi viadalon ezúttal is népes
mezőny gyűlt össze, hiszen Európa számos országából érkeztek résztvevők. Végül
küzdelemben hatszázan, míg formagyakorlatban százhetvenöten mutatták be a
tudásukat. A hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Egyesület tagjai
nagyszerűen szerepeltek a rangos erőpróbán. Küzdelemben négy érmet szereztek a
klub sportolói, a legjobban Gálfi András a -27 kg-ban, valamint Szabó András a
-57 kg-ban szerepelt, ők mindketten az első helyen végeztek. Zubánics Zsolt és
Csuka Gábor pedig bronzérmet szerzett súlycsoportjában. A formagyakorlat
versenyszámban két medál jutott a vásárhelyieknek. Faragó Vivien a második, míg
Szabó András a harmadik helyen zárta az erőpróbát. A versenyzőket Máté Gergő,
Máté Zsolt és Máté József mesterek készítették fel.

Megszakítás