A márciusig tartó rendezvénysorozat legfőbb célja,
hogy a fiatalok egymást segítve szokjanak le káros szenvedélyeikről.
Az elmúlt két évben is működött már kortárssegítő csoport a
városban, összesen közel 120 fiatal vett részt a foglalkozásokon. Az eredmények
hatására a képzést újra elindította a Hód Mezői Tinivilág Alapítvány, az Eötvös
József Székhelyintézményben.
– A kortárssegítő csoportnak az a lényege, hogy olyan
fiatalokat képezzünk ki, akik ismerve korosztályuk problémáit pozitív módon
tudják befolyásolni társaikat és így másokat is meg tudnak győzni arról, hogyan
lehet káros szenvedélyek nélkül élni – mondta Antal Magdolna egészségfejlesztő.
A képzés tematikája idén sem változik, most is kiemelt
szerepet szánnak a dohányzásnak, ugyanis egyre többen éppen serdülőkorban
szoknak rá erre a káros szenvedélyre. Itt elsősorban nem a veszélyekre hívják
fel a diákok figyelmét, hanem inkább alternatívákat kínálnak számukra ahhoz,
hogyan tudják lebeszélni társaikat, hogy rágyújtsanak.
– Ha jó tanácsokat kapok, akkor ezeket alkalmazva rá tudom
venni társaimat, hogy mondjanak le káros szokásukról, például ne dohányozzanak –
mondta Kiss Jennifer, a Klauzál Gábor Általános Iskola diákja.
A dohányzás mellett az alkoholfogyasztás, a bűn és az erkölcs kérdése,
valamint a stresszoldás is szóba kerül még a további rendezvényeken. A nyolc
alkalomból álló képzéssorozat márciusig tart.