Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Újra ledől az Iván-szobor

1956 és a rendszerváltás után, 2017. október 22-én, vasárnap is történelmi esemény szemtanúi lehetnek a vásárhelyiek, ugyanis most a modern technika segítségével ismét lerántják a zsarnokság jelképét, az egykori orosz katonát ábrázoló egész alakos szobrot a talapzatáról. A fényfestés mellett idén is fáklyás menettel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulójára Hódmezővásárhelyen.

 

Rendhagyó lesz az idei 56-os megemlékezés Hódmezővásárhelyen. A 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményére méltóképen szeretne megemlékezni a város – hívta fel a figyelmet Kószó Péter alpolgármester.

 

Október 22-én, vasárnap 17 órától a Nagy Imre sétányra várják a vásárhelyieket, ahol az 1956-os örökmécsesnél Boross Péter, Magyarország második szabadon választott miniszterelnöke, a Szabadságharcosokért Közalapítvány és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke mond beszédet, majd a résztvevők a hősök iránti tisztelet jeleként egy-egy szál virágot helyeznek el az örökmécsesnél. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy virágot hozzanak magukkal az emlékezés szimbólumaként.

 

Ezt követően fáklyás menet indul a Nagy Imre sétányról a Tóalj utcán keresztül a Hősök terére, a városháza déli oldalára, ahol valamikor az orosz katona szobra, vagyis Iván állt. A fáklyát mindenkinek biztosítanak.

 

– A vásárhelyiek lelkében az Iván szobor – amelyet a helyiek így neveztek – az elnyomás és a zsarnokság jelképe volt. Ami különleges lesz a Hősök téri megemlékezésen, hogy a városháza déli falára fényfestéssel idézzük fel a hódmezővásárhelyi eseményeket – tette hozz az alpolgármester. 

 

Vagyis az akkori rendszert jelképező, hatalmas egész alakos bronz szobornak a ledöntését a modern technika látványelemeivel idézik meg, azaz: újra ledöntik az Iván szobrot!

 

– Október 26-án kezdődtek a helyi események, a Völgy utcától, tehát az unitárius templom elől indult a tömeg, amely felérve a Kossuth szoborhoz, többezresre bővült. Ott szónoklatok hangzottak el, majd a tömeg ide jött és az Iván szobrot tűzoltó és egyéb teherautók segítségével a földre rántották – tette hozzá az alpolgármester.

 

A szobrot a forradalom leverése után visszaállították eredeti helyére. Kószó Péter 1990. április 4-én, rendszerváltó politikusként részt vett annak újra ledöntésében. Az alpolgármester arra kér minden vásárhelyit, hogy minél többen jöjjenek el a szobor jelképes harmadik ledöntésére is.

 

Megszakítás