Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Üléseznek a bizottságok

A csütörtöki, rendes közgyűlést előkészítő bizottsági ülések sorát a Pénzügyi
gazdasági bizottság nyitotta hétfő délelőtt, ezt követően az Egészségügyi és
szociális, illetve az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság
tanácskozására is sor került.

Hegedűs Zoltán a
Pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke az ülést követően elmondta: az anyagok
sorában tárgyaltak a Hód-Menza Kht térítési díjainak
emeléséről is.
Megállapították, hogy a nyersanyagok beszerzési ára
megemelkedett az elmúlt időszakban, ennek megjelenítését a térítési díjakban
elodázni nem lehet, a 10 százalékos emelést reálisnak tartotta a grémium.
Támogatták továbbá a Hóvirág utcai bölcsőde felújítását és kibővítését célzó
pályázaton való részvételt. Megfigyelhető, hogy egyre korábban igyekeznek az
anyukák munkát vállalni a szülést követően, így egyre nagyobb igény mutatkozik a
bölcsődei helyek iránt, sőt már hiány is megállapítható e területen. A pályázat
összértéke 220 millió forint, amelyből tíz százalékot kell az önkormányzatnak
állnia.

Tíz évre visszamenőleg górcső alá vették a vásárhelyi segélyezés
rendszerét – erről dr. Grezsa István, az Egészségügyi és szociális bizottság
elnöke szólt a testület hétfői ülését követően.
A vizsgálat megmutatta: egyre
rosszabb a lakosság anyagi helyzete, amelyet az elnök az elmúlt időszak
kormányzati tevékenységének tulajdonított, s hozzátette: a levont tapasztalatok
arra ösztönöznek, hogy a kialakult rendszert felülvizsgálja az önkormányzat, s
hozzátette: át kell gondolni annak lehetőségét, hogy a segélyezést közmunka
vállalásához kötnék az arra képesek körében.
Dr. Grezsa István elmondta:
Vásárhely igen sokat fordít a rászorulók segélyezésére, minden évben félmilliárd
forintot fordítanak erre a célra a költségvetésből. Az elnök szólt a fogorvosi
ügyelet kérdéséről is leszögezve, hogy bár a téma nem szerepel a rendes
közgyűlés napirendjén, még ezen a nyáron megnyugtató megoldást
szeretnének.

Az oktatási bizottság is megtárgyalta a csütörtöki testületi
ülés témáit – mondta el Tóthné Kecskeméti Katalin, a bizottság elnöke. Kiemelte:
komoly átalakuláson esnek át a vásárhelyi középiskolák a nyár folyamán, és a
lehetőségek között kiemelte azt a két pályázatot, amelyet a Gregus Máté Műszaki
és Mezőgazdasági Szakközépiskola, Illetve a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola
tervez beadni.
A pályázat pozitív elbírálása esetén tíz százalékos önrész
vállalása mellett 80 milliós informatikai fejlesztés elé néz a Gregus, míg a
Kalmárban 40 milliós befektetéssel a szakképzést segítő, mérő és anyagvizsgáló
labort alakítanak ki.

A mai napon a Városüzemeltetési, környezetvédelmi és mezőgazdasági, a
Városfejlesztési, vállalkozásfejlesztési és informatikai, valamint az ügyrendi
és mandátumvizsgáló bizottság ülésére kerül sor.

Megszakítás