Az Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, amelyet december végén kért a város – tájékoztatta Lázár János, a város fideszes polgármestere kedden az MTI-t.
A pénzintézet 2011 decemberében és hétfőn küldött leveleiben ultimátumot adott: 10 milliárd forint értékű, egyösszegű kötvényvisszaváltás megvalósítása esetén hajlandó változtatni a közte és az önkormányzat között lévő szerződés feltételein. Ez a 2006-ban kibocsátott, akkor 12 milliárd forint értékű kötvény közel tízéves törlesztésének felel meg – áll a politikus MTI-hez eljuttatott közleményében.
Lázár János szerint az Erste Bank ultimátuma irreális, megvalósíthatatlan. Nincs olyan magyar önkormányzat, amely 10 milliárd forint szabadon felhasználható készpénzzel rendelkezik. A bank nyilvánvalóan visszaél erőfölényével a devizaárfolyam ingadozása miatt kiszolgáltatott helyzetben lévő, gyenge önkormányzattal szemben, ugyanazt teszi, mint a lakáshiteleik megnövekvő törlesztőrészleteivel küzdő magyar polgárokkal tette.
A politikus rámutatott, a város a hatályos szerződésnek megfelelően megkezdte a 2006-ban kibocsátott kötvény kamat- és tőketörlesztését, sem elmaradása, sem tartozása nincs a bank felé, mindezek ellenére a pénzintézet által adott ultimátum egyértelmű jelzés arra: „a hódmezővásárhelyi polgárok közössége nem partner, hanem adós az Erste Bank számára”, akiket nem segíteni, hanem sarcolni kell.
Az önkormányzat álláspontja szerint egy egész Európát sújtó nemzetközi pénzügyi válság idején a bankoknak is részt kell venniük a kárenyhítésben, a terhek viselésében, fokozottabban együtt kell működniük ügyfeleikkel annak érdekében, hogy a közöttük lévő üzleti viszony mielőbb és mindkét fél számára elfogadható mértékű veszteség mellett rendeződjön. Ausztriában minden bizonnyal ez így is történik.
Lázár János közölte, a város közgyűlésétől a csütörtöki ülésen azt fogja kérni, hogy a testület soron kívüli sürgősséggel tárgyalja meg a kialakult helyzetet, és alakítsa ki álláspontját, melyre javaslatot tesz.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat tavaly december 29-én fordult levélben az Erste Bankhoz a 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kérve a pénzintézettől. Az önkormányzat 2006-ban 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. Az akkor 173,41 forintos árfolyamhoz képest decemberben a svájci frank árfolyama meghaladta a 251 forintot.
(MTI)