Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Úsznak, eddzenek, és persze fagyiznak is a vizipókok

A héten zajló Vízipók tábor helyszínei elsősorban a strand köré csoportosulnak. Az úszás iránt rajongó kisgyerekek a differenciált úszásoktatásnak köszönhetően úgy fejleszthetik képességeiket, hogy az önfeledt játékról sem kell lemondaniuk.

Július 2-től 6-ig tart a Bessenyei Művelődési Központ Vízipók tábora. A 2-4. osztályosok számára meghirdetett foglalkozás elsősorban az úszástudás fejlesztését, valamint vízi élményszerzést szolgálja. A gyülekező és a reggeli után, irányított mozgás, azaz 45 perces edzés következik, ahol a differenciált fejlesztésnek megfelelően kapnak feladatokat az eltérő úszásbeli tudásszinttel bíró gyerekek. Ebéd után fagyizással, játszótéri programmal, kézműveskedéssel, vagy vízi játékkal folytatódik nap.

– A népkerti játszótéren tölthetjük az időnket. A kézművességet a fedett uszodában tudjuk elvégezni, illetve ha délután olyan az idő, akkor a fedett uszodában tartjuk meg a vízi elfoglaltságot – mondta Kotormán Zsuzsanna táborvezető.

Az együtt töltött szabad játék sem maradhat ki a programból, hiszen a nyári szünet elsősorban az önfeledt pihenésről és a szórakásról szól.

– Szoktunk fogócskázni a vízben, labdázni is együtt, meg úszunk – sorolta a tábori játékokat Marton Mónika, táborozó.

Az idei tábor 17 fővel indult, amelyet 10 ezer forintért vehetnek igénybe a gyerekek. Az összeg tartalmazza az étkezés, a strandbelépő és a foglalkozások költségeit.