Március utolsó hétvégéjén rendezték meg Hódmezővásárhelyen az idei Úszás Diákolimpia Országos Döntőjét a Gyarmati Dezső Sportuszodában. Két vásárhelyi tanuló is érmet szerzett mellúszásban, Zaka Noémi Maja bronzérmet, Oláh Norbert pedig ezüstérmet.
A körzeti és a megyei diákolimpia után az országos programsorozat úszó döntőjének is Hódmezővásárhely adhatott otthont. A verseny péntektől vasárnapig tartott a Gyarmati Dezső Sportuszodában.
Az idei tanévben felmenő rendszerben összességében 25 ezer diákot mozgatott meg a diákolimpia. Közülük a legjobb 1500-1600 fiatal mérettette meg magát a hétvégén, Hódmezővásárhelyen. Az elsősöktől a középiskolásokig – hat korcsoportban versenyeztek a fiatalok, külön a versenyszerűen úszók és külön a sportágat hobbiként űzők.
– Fontosnak tartjuk a sportot, hiszen az életre nevelés egyik fontos eszköze: kitartásra, becsületre, fegyelemre és egészségre nevel. Hódmezővásárhely számára hosszú évek óta kiemelt cél, hogy minden gyerek sportoljon, és elköteleződjön a rendszeres testmozgás mellett. – hangsúlyozta Kis Andrea alpolgármester.
– Külön öröm számunkra, hogy két vásárhelyi diák is dobogóra állhatott. A kategóriában Zaka Noémi Maja bronzérmet szerzett 100 méter mellúszásban, illetve szombaton a IV. korcsoportos fiúk versenyében Oláh Norbert ezüstérmet kapott – mondta Horváth Zoltán sportreferens. Majd hozzátette: köszönet illeti a Magyar Diáksport Szövetséget és a Megyei Diáksport Egyesületet, hiszen a városra bízták a diákolimpia döntőjének megrendezését. Hódmezővásárhely megint jól vizsgázott, hiszen most is minden körülmény adott volt ahhoz, hogy a verseny magas színvonalú és sikeres legyen – szögezte le a sportreferens.