Lakossági fórumot tartott Cseri Tamás a Mátyás utcai Olvasókörben. A képviselő útfelújítási programról, óvodafejlesztésről és játszótérépítésről számolt be a körzet lakosságának.
Cseri Tamás önkormányzati képviselő lakossági fórumot tartott a Mátyás utcai Olvasókörben. A politikus elmondta: közel félmilliárd forintból újul meg három utca, ehhez az érintettek megértését kérte, mert a nemrégiben kezdődött felújítások két hónapig biztosan eltartanak még. Cseri Tamás beszámolt egy óvoda felújítási programról is.
– Vásárhely összes óvodájának a felújítására nyújtottunk be egy pályázatot. Ha ezt sikerül végigvinni, akkor nem lesz olyan óvoda Vásárhelyen, amely ne lenne felújítva. Illetve a Nádor utcán hamarosan elkezdődik egy új óvoda építése – mondta Cseri Tamás.
A meglévő hódtói görkorcsolyapálya mellé ezen a nyáron új játszótér is épül, amelyet még a nyári szünet előtt átadnak.
– A Tiszta Szívvel Egyesület a nyáron új játszóteret valósít meg a Hódtóban. Ez egy olyan játszótér lesz, ahol tornázni is lehet, a játszótér és az akadálypálya keveréke lesz – mondta Cseri Tamás.
A képviselő hozzátette, az utcabútorok: játszótéri játékok, köztéri padok festése, javítása, karbantartása folyamatos, valamint folytatódik az önerős járdaépítési program is.