Másfél hónapra lezárják a tram-train munkálatihoz kapcsolódóan a Hódmezővásárhelyi Bajcsy-Zsilinszky utcát.
– Azért kell lezárni az útszakaszt, mert minden közműszolgáltató: a gáz, az áram, a víz megcsinálja a saját kiváltását. A levegőből leszedik a kábeleket, a vezetékek is nem lég, hanem földkábelek lesznek. A leendő villamossín alatt körülbelül másfél méterre lévő vezetékeket, még lejjebb kell tenni – magyarázta Cseri Tamás önkormányzati képviselő a Bajcsy-Zsilinszky után történő változásokat, melyet a tram-train munkálataihoz kapcsolódóan 1,5 hónapra lezárnak.
A munkálatokról előre értesítik az érintett lakókat, valamint a kivitelezők biztosítják, hogy az ott élők meg tudják közelíteni saját ingatlanjukat. Az autós forgalmat a Tóalj utca és a Kaszap utca felé terelik.
– Egy buszmegállót a Tóalj utca felé helyeznek el, amíg tart ez a lezárás. Azok a kisutcák, amelyek beletorkolnak a Bajcsy-Zsilinszky utcába, azok viszik majd el a forgalmat. Most még egyirányúak, de kétirányosítva lesznek – tette hozzá Cseri Tamás.
A képviselő kiemelte: soha nem látott fejlődésen megy keresztül a város, és a tram-trainnek köszönhetően az itt élők gyorsan és könnyen tudnak majd eljutni Szegedre.