Vádat emeltek az ellen a hódmezővásárhelyi nő
ellen, aki rontás levételével hirdette magát korábban egy hirdetési újságban. A
vád jelentős, nagyobb és kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás,
amit idősebb emberekkel szemben követett el.
A Békéscsabai Városi Ügyészség vádat emelt egy
hódmezővásárhelyi jósnő ellen jelentős, nagyobb és kisebb kárt okozó,
üzletszerűen elkövetett csalás miatt. A nő jóslással és rontás levételével
foglalkozott, egy hirdetési újságban reklámozta tevékenységét több megyében is.
Így került kapcsolatba a jellemzően idősebb korú, hiszékeny sértettekkel. A
vádlott jóslás közben a sértetteknek elmondta, hogy érzi rajtuk a rontást, és
azt úgy tudja róluk levenni, ha az ékszereiket és egyéb értékeiket elviszi egy
szent helyre. A sértettek hittek a jósnőnek, ezért az értékeiket átadták neki.
A vádlottnak három hódmezővásárhelyi sértettől sikerült
ezzel a módszerrel ékszereket kicsalnia 71 ezer forint, 168 ezer forint és 184
ezer forint értékben, valamint egy békéscsabai férfit vett rá arra, hogy
rontáslevétel céljából 750 ezer forintot adjon át a részére. Egy békéscsabai nő
28 milliót bukott a csaláson. A hiszékeny sértettektől a jósnő 6 ezer és 200
ezer forint közötti munkadíjat is kért a rontáslevételért. Az értékekből csak a
71 ezer forintos ékszer került elő, azt visszaadták a sértettnek.