Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Változások a választásokra

A Helyi Választási Iroda is készül a tavaszi
országgyűlési választásokra. Az egyéni választókerületek és körzetek nem
változnak, de két szavazóhelyiség más épületbe kerül.

A Helyi Választási Iroda is készül a
tavaszi országgyűlési választásokra. Dr. Korsós Ágnes jegyző, a Helyi
Választási Iroda vezetője elmondta: az egyéni választókerületek és körzetek nem
változnak, de két szavazóhelyiség más épületbe kerül.

A választási törvény a jegyzőnek előírja,
hogy minden év január 15-ig felül kell vizsgálnia a választási és szavazó
körzeteket és az esetleges változtatásokat ki kell hirdetnie. Az idei
országgyűlési választások is szükségessé tették, hogy mielőbb megvizsgálják a
körzeteket.

Hódmezővásárhelyen változatlanul tizennégy
egyéni választókerület van, amelyben  ötven szavazókör működik majd. A
körzet és szavazóköri határok nem változnak, két szavazóhelyiséget azonban új
helyre telepítenek. Az egyik épület rossz állaga miatt nem felel meg a célnak,
a másik pedig már nem az önkormányzat tulajdona.

A kettes egyéni választókerületben, a négyes
számú szavazókör helye változik meg, ami korábban a Zsedényi utcában működött,
a jövőben a Kossuth tér 2. szám alatti önkormányzati intézményben kap helyet.
A nyolcas egyéni választókerületben a huszonötös
szavazókör címe módosul. A Klauzál utcából a Simonyi utcába kerül át.

– A változások a város honlapján is
megtekinthetők, de a választásról szóló értesítő is az új címeket fogja
tartalmazni – tájékoztatott dr. Korsós Ágnes jegyző.

Megszakítás