Az őstermelőket, családi gazdálkodókat, mezőgazdasági vállalkozókat érintő adózási és társadalombiztosítási változásokról tartottak tájékoztatót a Városházán. A fórumra nem csak a városból, hanem a környező településekről is érkeztek mezőgazdászok és könyvelők.
A Hódmezővásárhelyi Gazdakör és a Gazdakörök Csongrád Megyei Szövetsége a családi gazdálkodóknak, mezőgazdasági vállalkozóknak és az őstermelőknek minden évben tájékoztatást tart az aktuális adóváltozásokról.
– Az őstermelők nagy része saját maga csinálja az adóbevallást. Ha ilyen információkhoz jut, ami itt ma elhangzik, az elősegíti a munkájukat – mondta Pál László, a Hódmezővásárhelyi Gazdakör elnöke.
Pestuka Gabriella a NAV Dél-alföldi Regionális Adóigazgatóságának osztályvezetője többek között az őstermelői adózás szabályairól beszélt, de felhívta a figyelmet arra is, hogy változott az őstermelői jövedelem meghatározása. Szó esett a támogatások és költségek elszámolásáról, valamint az adóelőleg levonásról. A szakember a társadalombiztosítási szabályokról a bérkompenzációról és a szuperbruttósításról is tájékoztatta hallgatóságát.