A Mária Valéria utcán szeptember elsejétől kétirányú közlekedés is
lehetséges, a parkolás, várakozás azonban tilos. A Szent Antal utca továbbra is
egyirányú maradt, de a kerékpárosok mindkét irányban közlekedhetnek rajta.
Hódmezővásárhely belvárosának forgalmi rendje a belváros több utcájában
megváltozott.
Hódmezővásárhely belvárosának
közlekedési rendje szeptember elsejétől megváltozott. A változás érinti a
városrész parkolási lehetőségit és bizonyos utcák forgalmát is.
Néhány
nappal ezelőtt működésbe lépett az új sportcsarnok, amelynek alagsorában egy 91
autó befogadására alkalmas mélygarázs kapott helyet. Ezzel a belváros közepén
egy helyben több jármű parkolása vált lehetségessé, mint a környékbeli utcákon,
a parkolási díj pedig a védett garázsban sem magasabb. A környékbeli utcák
parkolási rendje a parkolóhelyek gyarapodásának köszönhetően több utcában is
módosult.
A Szent
Antal utca elején egy autóbusz parkoló került kialakításra. A Mária Valéria
utcában a parkolóhelyeket felszámolták, mivel az utcán újból lehetségessé vált a
kétirányú forgalom. Ennek köszönhetően csökken a környékbeli utcák leterheltsége
és javul a Szegfű utca és a belváros megközelíthetősége.
A Szent
Antal utca továbbra is egyirányú, azonban a kerékpárosok a jövőben mindkét
irányban közlekedhetnek.
A változások
több lakossági fórum tanulságai alapján alakultak ki, minden esetben
véleményezte, illetve jóváhagyta azokat a közlekedési szakbizottság és a város
közgyűlése.