Megrongálták a vakok és gyengénlátóknak létrehozott
tapintható térképet a Kossuth téren. A domborművet készíttető vásárhelyi Rotary
Klub feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen tettes ellen.
November végén állította fel a vakok és gyengénlátók
térképét a helyi Rotary Klub a Kossuth téren. A hátrányos helyzetű emberek
megsegítésére készített speciális domborműből kilenc van az országban. A
vásárhelyit alig pár hónapja lehet használni, de máris megrongálták.
– Az I. világháborús emlékmű jelzésére szolgáló részt a
vandálok eltávolították a térképről. Mélységesen felháborít bennünket ez a
dolog, ezért a vásárhelyi Rotary Klub nevében ismeretlen tettes ellen
feljelentést teszünk a rendőrségen – mondta Prins Gabriella, a vásárhelyi Rotary
Klub soros elnöke.
A térképről a lovas szobrot jelképező elemet törte le valaki
és vitte el. A dombormű elkészítése egyébként több mint egy millió forintjába
került a Rotary Klubnak.
– A kárt nem lehet számszerűsíteni, hiszen nem a teljes
térképet tették tönkre. Becstelenség esett rajta, ami a teljes értékéből
jelentős összeget levon. Nem is tudjuk még, hogyan lehet majd kijavítani –
tette hozzá Prins Gabriella.
A térkép helyreállítása azért különösen nehéz, mert annak
idején a művész egyben öntötte ki. Így külön – külön nem lehet pótolni a
hiányzó darabjait. A veszteség ellenére a vásárhelyi szervezet úgy tervezi,
hogy ha megújul a belváros, akkor arról a részről is készül majd ilyen
speciális dombormű.