Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vándorgyűlés az ötkarikás játékok jegyében

Vásárhelyen tartotta 52. vándorgyűlését a Magyar Olimpiai Akadémia.
A programsorozatot Borovitz Tamás sporttörténeti gyűjteményéből nyílt
kiállítás nyitotta az Alföldi Galériában, majd a Városháza dísztermében
zajlottak beszámolók és előadások.

A MOA rendezvényre érkező vendégeket Fekete Ferenc települési
képviselő, sporttanácsnok köszöntötte. Dr. Aján Tamás az Olimpiai
Akadémia elnöke, a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja a
pekingi olimpia előkészületeiről számolt be. Medvegy Iván, MOB
főmunkatárs a magyar résztvevőkről és esélyekről, míg Vad Dezső
újságíró a pekingi olimpia és a média kapcsolatáról adott
tájékoztatást. Valihora István Hódmezővásárhely és Palics
sportkapcsolatairól tartott beszámolót. Ezt követően igazi
különlegességként a vásárhelyi kötődésű sportolók közül Tóthné Juhász
Katalin olimpia bajnok tőrvívó, valamint Kovács Zsuzsanna és Risztov
Éva úszó olimpikonok számoltak be arról, hogy mivel foglalkoznak
manapság és hogyan emlékeznek vissza az ötkarikás szereplésükre. Több
MOA elismerés átadásával, valamint a következő vándorgyűlés
helyszínének bejelentésével zárult az első nap. A vendégek vasárnap az
uszodába, az Emlékpontba, valamint Ambrus Sándor fazekas műhelyébe
látogattak el.

Megszakítás