Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Várja a versenyzőket a sportuszoda szombaton

Országos kezdeményezéshez kapcsolódva 2000 méteres úszóversenyt rendeznek szombaton a
Gyarmati Dezső Sportuszodában. Az érdeklődők 9 és 12 óra között
teljesíthetik a két kilométeres távot.

A Magyar Hosszútávúszó Szövetség rendezésében zajló erőpróba legfőbb célja az
egészséges életmódra való ösztönzés, a sportág népszerűsítése.


Bárki jelentkezhet, amatőr vagy profi, fiatal vagy idős – tudtuk meg Paku
Máriától, a Hód-Fürdő Kft. rendezvényszervezőjétől. – Csupán egyetlen kikötés
van, hogy 2000 m-t kell úszni. Az úszásnem sincs meghatározva, ám a mellúszók
eredményeit külön értékeljük.

Az
országban tíz helyszínen lehet versenybe szállni, ezek közül az egyik a
Gyarmati Dezső Sportuszoda. Az első futam reggel 9 órakor kezdődik, ezt
követően háromnegyed óránként startolhatnak a résztvevők. Tavaly a
leggyorsabbak 25-30 perc alatt teljesítették a 2000 métert.


Nevezni személyesen a helyszínen lehet, a belépőjegyen túl 600 Ft-ot kell
fizetni – mondta Paku Mária. – Valamennyi résztvevő egy emblémázott pólót
kap ajándékba. A verseny hivatalos eredményhirdetése 2010. január 10-én,
Balatonfűzfőn lesz, akik itt nem tudnak megjelenni, azoknak postai úton
elküldik a díjakat.

Amint a helyi szervezőktől megtudtuk: az
érdeklődők az összesített eredményeket a jövő év elejétől az interneten, a http://www.marathon.hu/www.marathon.hu web címen
is megtekinthetik.