Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vásárhely valamennyi szociális intézménye pályázik

Az \”Európa a miénk is! Építsünk hidakat Európának
program keretében meghirdetett pályázatra valamennyi hódmezővásárhelyi
szociális intézmény ad be pályamunkákat − mondta el Dr. Kószó Péter
alpolgármester sajtótájékoztatón.

A szociális intézmények ellátottjainak munkáit vándorkiállításon
mutatják majd be Európa számos nagyvárosában nagykövetségeken illetve
intézményekben. A legjobb alkotásokat a nemzetközi zsűri arany-, ezüst-
és bronzcsillaggal ismeri el.
Vörösné Nádor Angélától, az
önkormányzat munkatársától megtudtuk, a Hajléktalanokat Ellátó
Egyesített Intézmény egyik lakója például grafikát készített, a
Kovács-Küry Időskorúak Otthonában gobelin született, de vannak, akik
festménnyel illetve hímzéssel pályáznak, és egy különleges fakanál
kompozíció is készült.

A Csodaház Foglalkoztató Napközi középsúlyos ellátottjai a
húsvéthoz és anyák napjához kapcsolódó képeket készítettek, a
halmozottan sérült gyermekek közreműködésével pedig egy Európai Uniós
zászló készült, melyen a csillagokat a gyerekek agyagban megörökített
kézlenyomatai helyettesítik. Szabóné Kardos Andrea terápiás munkatárs
portálunknak elmondta, a rendhagyó zászló komoly összefogás eredménye,
hiszen a gyerekek számára az sem egyszerű feladat, hogy kinyújtsák az
ujjaikat, így nem egyszer öten segédkeztek ebben a műveletben.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás