Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vásárhelyen az egészség stratégiai kérdés

A város nem kívánja átadni a kórház fenntartását
az államnak, mivel stratégiai kérdésnek tekinti az egészségügyet –hangzott el az
idei Erzsébet-napi tudományos ülésen, ahol adjunktusi kinevezések átadására is
sor került.

Az idei Erzsébet-napi tudományos ülésen elkerülhetetlen téma
volt az ország egészségügyi helyzete, illetve a vásárhelyi intézmény 2007-es leépítésének
kérdése is. A polgármester elmondta, hogy az elmúlt években olyan szervezés
valósult meg hazánkban ezen a téren, ahol a pénz uralt mindent, s a beteg,
illetve az egészségügyi dolgozók nem kerültek a döntéshozók fókuszába. A
tavaszi választások után az ellátórendszer gyökeres megújításon mehet
keresztül, amihez azonban a társadalom megnyerésére is szükség van. Beszédében
a politikus hangsúlyozta, a város számára az egészségügy stratégiai kérdés, s
az önkormányzat nem adhatja fel érdekeltségeit még akkor sem, ha lesznek olyan
intézmények, ahol kérdésként merül fel, hogy az állam, vagy a helyi közösség
tartja-e fent.

– Egy intézményről biztosan nem lesz kérdés, hogy kié legyen
tartósan, ez a vásárhelyi kórház, mert a városnak az az egyhangú meggyőződése,
hogy a vásárhelyi kórház a vásárhelyieké, és ezt nem fogja odaadni senkinek,
soha – fogalmazott a város első embere.

Az ünnepi ülésen Cserháti Péter is az egészségügy jövőjét
boncolgatta. Az egészségpolitikai helyettes államtitkár azt ígéri, hogy
érezhető javulás lesz az ellátásban már rövid távon is. A kórházak között
szétosztásra kerülő 27,5 milliárdnak köszönhetően már az év végére csökkenek a
várólisták, s a rendszerbe pluszként áramló további 50 milliárdot csak
gyógyító, megelőző tevékenységre fordítanak, enyhíteni igyekeznek a fennálló
igazságtalanságokon, nagyobb hangsúlyt fektetnek a népegészségügyi elképzelésekre,
átláthatóvá teszik a betegutakat, illetve támogatják az intézmények
együttműködését is. Összességében 2011-et a struktúrakialakítás évének tekinti
a helyettes államtitkár.

– Eltökélt szándékunk, hogy az év végére egy világos váltást
szeretnénk elérni, amire ritka lehetőséget ad az, hogy olyan politikai
homogenitás van az országban, amely még soha nem volt, s ha ezt elszalasztjuk,
akkor nem lesz ilyen a közeljövőben. Már pedig sokat nem lehet várni, annyira
rossz a helyzet az egészségügyben, annyira rossz a hangulat, olyan sokan vannak
kitéve a külföld csábításának. Sürgősen lépni kell. Ez a menetrend össze van
rakva, ami a jogalkotásban lehetőséget jelent – nyilatkozta dr. Cserháti Péter
egészségpolitikai helyettes államtitkár.

A kórház fennállásának századik évfordulója,
vagyis 1998 óta rendszeresen megtartott Erzsébet-napi tudományos ülésen dr.
Kovács Kornélia, dr. Szökő-Császár Ildikó, illetve dr. Nagy Edit vehették át
adjunktusi kinevezésüket. Tudományos előadás két témában hangzott el: a
fájdalomcsillapításról, valamint az antibiotikum terápiáról.