Hódmezővásárhelyen és környékén forgatták a közmédia Gasztroangyal című műsorának egyik következő részét. A május 18-án adásba kerülő epizód egyik forgatási helyszíne az Árpád utcai tájház volt, itt készültek a tradicionális vásárhelyi ételek. De forgatott a stáb többek között a város főterén és az Alföldi Állattenyésztési Napokon is.
Vásárhelyen és környékén készült a Gasztroangyal egyik következő epizódja. A gasztronómiával, alapanyagokkal és turisztikával egyaránt foglalkozó műsor kétnapos forgatása alatt több helyszínen járt a stáb. Egy környékbeli, termálvizes fűtésű üvegház paradicsom, paprika és uborkatermesztését, és egy virágszörp készítő családot látogattak meg, de forgattak többek között az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, sütöttek érlelt charolais marhasteaket, a tájház udvarán pedig vásárhelyi szilkében főtt túrós táska leves és bográcsos kacsapaprikás készült kölessel. Borbás Marcsi is főzött: hideg uborkalevest és uborkasalátát. A műsorvezető segítőtársai Molnár Sándor és Szunyi Krisztián, a tavalyi állattenyésztési napok főzőversenyének győztesei voltak.
– Ez egy klasszikus vásárhelyi étel, egy kacsapaprikás, annyi a különlegessége a hagyományos paprikással szemben, hogy majoránnát raktunk bele, és kölessel, egy régi kásaételnek az alapjával van feldúsítva – Szunyi Krisztián, amatőr szakács.
A műsorban természetesen nemcsak ezeket a tradicionális vásárhelyi étkeket mutatják majd be, hanem a híres vásárhelyi fazekasságot, a tájházat, az újjászületett belvárost, és az új kulturális városnegyedet is.
– Egyre nehezebb olyan műsorokba bekerülni, amely átüti az országos média ingerküszöbét. Olyan tartalmakat kell létrehoznunk, amivel egy-egy ilyen népszerű műsorba bekerülhetünk és vihetjük ennek a városnak a hírét. Fontos ez a mai műsor, egy újabb olyan platform, amelyben tudjuk a beltartalmat közvetíteni, hisz sokat beszéltünk a megújult intézményekről, most már egyre többet kell arról is beszélni, milyen tartalommal töltjük meg ezeket az intézményeket – mondta Gajdán Bálint, a BFMK igazgatója.
A magyar tévé házi népszerűségi listájának egyik vezető műsorában az olvasói levelek tanulsága alapján a valóságosságot, az életigenlést és a pozitív szemléletet szeretik legjobban a nézők, de minden bizonnyal közrejátszik a műsorvezető, Borbás Marcsi személyisége is, aki stábunknak arról is beszélt, milyen hatása van népszerű televíziós műsornak.
– Nem tudom elmondani azt a hihetetlen levéláradatot, amit a termelőktől, a kézműves élelmiszer-előállítóktól és a pici kis éttermektől, séfektől kapunk, hogy milyen hihetetlen sokat használ, hogy bemuattuk őket, annyira felpezsdült az élet utánunk – mondta Borbás Marcsi televíziós szerkesztő-műsorvezető.
A Gaszroangyal Vásárhelyen és környékén, összesen mintegy kilenc helyszínen forgatott epizódját május 18-án, este fél hat után öt perccel láthatják a nézők az M1-en.