Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vásárhelyen járt a Maszk Bábszínpad

Az Ezeregy Éjszaka meséiből mutatott be részleteket az óvodásoknak
és a kisiskolásoknak a Maszk Bábszínpad Hódmezővásárhelyen. Az önálló társulat 15
éve járja az országot.

Vásárhelyen is színpadra lépett a Pest megyei Maszk
Bábszínpad. A társulat rendszeresen ellátogat iskolákba és óvodákba, de
felléptek már számos kulturális fesztiválon is. Repertoárjuk nagy részét
várrege előadások alkotják

– Eleinte a legfőbb célunk az volt, hogy a magyar
történelmet, Könyves Kálmántól egész Rákóczi Ferencig, közelebb hozzuk a
gyerekekhez, természetesen mindig a korosztálynak megfelelő feldolgozásban –
mondta Havas Edina, bábszínész.

A mostani fellépésük azonban rendhagyó volt, hiszen egy
Ezeregy Éjszaka meserészlettel érkeztek. A társulat ugyanis mindig figyel arra,
hogy az adott korosztálynak megfelelően dolgozza fel a történeteket.

– Nem a szokványos Ezeregy Éjszaka meséket mutatjuk be,
hanem egy-egy különleges részt emelünk ki, ami a keleti világ varázslatát és
bölcsességét hangsúlyozza. A mesék célja, hogy átadjuk a gyerekeknek a keleti
bölcsek tudását – tette hozzá Havas Edina.

A mostani tanmesék a megfontoltságra intették a fiatalokat.
A társulat célja az volt, hogy a gyerekek megértsék, hogy mielőtt bármit
tesznek, gondolkodjanak el döntéseiken és tanuljanak a múltbéli hibáikból. A
bábelőadások sikerességét az is mutatja, hogy több intézmény visszajelzett már,
hogy a tanórákba is szeretnék beépíteni a társulat egy-egy előadását.

Megszakítás