Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vásárhelyen jártak az ’56-os tábor diákjai

Dr. Kószó Péter alpolgármester fogadta az 1956-os tábor résztvevőit a Városházán, majd előadást tartott a határon túli és magyarországi fiataloknak Hódmezővásárhely történetéről, és a Városházán található képzőművészeti alkotásokról. A kiskunmajsai szervezésű tábor résztvevői ezután az Emlékpontba látogattak el.

Az országos 56-os vetélkedősorozat résztvevőinek rendhagyó történelem órákat és táborozási lehetőséget is biztosítanak a kiskunmajsai szervezők. Ennek keretében a magyarországi és határon túli magyar fiatalok közösen tanulmányozzák a magyar történelmet. Ebben az évben a tábornak vásárhelyi résztvevői is vannak.

– Hét helyről érkeztek a gyerekek. Felvidékről, Erdélyből, Szerbiából, és két magyar város is adott csapatot. Az egyik Vásárhely, és a helyi, kiskunmajsai középiskolából jöttek a gyerekek – mondta Ruskó Sándor, a csoport egyik vezetője.

A táborozók a kirándulás során Hódmezővásárhelyre is ellátogattak, ahol dr. Kószó Péter alpolgármester a Városházán tartott idegenvezetést a fiataloknak. Előadásában nemcsak a város rövid történetét foglalta össze, de beszélt a díszterem festményeiről is, valamint arról az ülő Krisztus-szoborról, amely a Városháza előcsarnokában fogadja az érdeklődőket. A szobor különlegessége nemcsak az, hogy az alkotó, Rimantas Zinkevicius litván fafaragó művész az 56-os tábornak is állandó résztvevője, hanem az is, hogy a szobrot a szovjet csapatok kivonulása alkalmából készítette. A Városháza megtekintésével azonban nem zárult le a vásárhelyi programok sora.

– Vásárhelyen az Emlékpontot nézzük meg, és egy kötetlen szabadidős tevékenység zajlik majd, mert a tábor utolsó napján vagyunk – mondta Ruskó Sándor.

Az egyhetes tábor, olyan határokon átívelő kezdeményezés, mely elsősorban a magyar történelem 56-os eseményeivel ismerteti meg a fiatalokat. A kirándulás utolsó állomáshelye Hódmezővásárhely volt.

Megszakítás