A Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft–ben tett látogatást B. Nagy László kormánymegbízott, hogy felmérje, hogyan hasznosította a családi vállalkozás a megnyert pályázati forrást. Tavaly ugyanis ez a vásárhelyi cég is részt vett a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázati rendszerben, amelynek keretében úgy tudott új munkahelyeket teremteni, hogy közben eszközparkját is fejlesztette.
Megyejáró körútja során Hódmezővásárhelyre is ellátogatott B. Nagy László, aki az elmúlt hetekben olyan mikro-, kis- és középvállalkozásoknál tett látogatást, akik nyertek a Nemzetgazdasági Minisztérium tavalyi munkahelyteremtő pályázatán. A kormánymegbízott Almási István polgármesterrel a Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft-nél járt. A több mint 20 évvel ezelőtt alakult vásárhelyi cég piacvezetőnek számít a protézisgyártásban. Az itt gyártott termékek mintegy 60-70 ezer ember gyógyulásához járultak hozzá. A családi tulajdonban lévő vállalkozás új irányvonalként térdprotézisekkel bővítette profilját. Ehhez a fejlesztéshez azonban pénzre volt szüksége, melyet állami pályázati forrásból finanszírozott.
– 4 millió forintot pályáztunk meg, melyet sikeresen meg is nyertünk. Az összeg felhasználásra is került. Ennek köszönhetően két új kollégát vettünk fel. Ezen program keretében több eszközt is meg tudtunk vásárolni: vettünk konténert, oszlopos fúrógépet, amely az új technológiai átalakulásunkhoz volt szükséges – mondta Blaskovics Gábor, a Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft. igazgatója.
A megyében tavaly összesen 47 cég pályázott sikeresen. Közülük néhányat személyesen is felkeresett a kormánymegbízott. A vásárhelyi cég kapcsán elmondta, ez volt az első olyan hely, ahol nem tudta, hol is van, mert ilyen termékeket még soha nem látott. Arról viszont meggyőződött, hogy a támogatási összeg jó helyre került.
– Megyei összehasonlításban ötödik volt Csongrád megye a nyertes pályázatok tekintetében. Ez egyébként több mint 400 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást jelentett, és ezzel az új és a megtartott munkahelyek száma 1000 körüli lett a megyében. De mivel az ötödik hely előtt még négy jobb helyezés is megtalálható, ezért még van mint tennünk, és ennek javításán dolgozunk jelenleg is – mondta B. Nagy László kormánymegbízott.
Mivel ezt a pályázati rendszert idén is megnyitotta a Nemzetgazdasági Minisztérium, ezért további fejlesztési és munkahely teremtési lehetőséget kapnak vásárhelyi mikro-, kis- és középvállalkozások, mellyel az orvosi műszereket gyártó cég újra élne.