Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vásárhelyi diákok jártak Ulmban

A vásárhelyi Németh László Gimnázium és
Általános Iskola az ulmi St. Hildegard Leányiskolával évek óta aktív
kapcsolatot ápol. A testvériskolai programok keretében 15 diák és 2 kísérőtanár
utazhatott hét napra Ulmba április végén. A cserediák-program Siegfried Keppler,
Ulm város tanácsosának támogatásával valósulhatott meg.

– A két iskola testvérkapcsolata öt éves, a
Siegfried Keppler által is támogatott cserediák-program során pedig idén is
tizenöt diák ismerkedhetett meg a német várossal. A kirándulás április 23-tól
30-ig tartott – összegezte a gyerekek egyik kísérőtanára, Hatvaniné Czékmán
Orsolya. –  Minden év tavaszán elutazunk Ulmba, az ulmi diákok
pedig ősszel látogatnak el Vásárhelyre. –– tette hozzá a tanárnő.

A diákokat családoknál szállásolták el, így a
kirándulás folyamán kipróbálhatták németnyelv-tudásukat is.

– Rengeteg programunk volt – mesélte a tizedik
évfolyamos Tót Enikő. – Amellett, hogy betekinthettünk a testvériskola életébe,
és tanórákon vehettünk részt, számos városnéző programot is szerveztek nekünk,
és ellátogattunk a müncheni Allianz Arénába is, ahol a 2006-os
foci-világbajnokságot tartották.

– Az út nyelvtanulás, gyakorlás szempontjából is
hasznos volt – vette át a szót a kilencedik évfolyamos Bíró Dávid. – Mivel
családoknál laktunk, a nap minden percében használnunk kellett a
nyelvtudásunkat, így gyakorlatot szerezhettünk a német nyelv hétköznapi
használatában is. A fiú elárulta: az őt vendégül látó család különprogramot is
szervezett a számára. Mielőtt hazautazott, meglátogathatta a stuttgarti Porsche
Múzeumot.