Újabb corvinos diákok mehetnek egy
évre, szakmai gyakorlatra Franciaországba a Leonardo-program keretében. Idén
összesen nyolc tanuló jelentkezett a külföldi lehetőségre, közülük válogatott a
francia projektmenedzser.
2001-től vehetnek részt a Corvin
Szakközépiskola tanulói francia szakmai gyakorlaton. Kezdetben még önerőből
kellett a költségeket állniuk a vállalkozó szellemű diákoknak, de nem kellett
sokat várni és hamarosan sikerült az intézménynek a Leonardo-program
segítségével komoly anyagi támogatást nyernie e célra.
Azok a fiatalok kapják meg ezt a
lehetőséget, akik itthon szakmai vizsgájukat már letették, elmúltak 18 évesek,
hivatásuk és az idegen nyelv iránt kellő érdeklődést mutatnak.
Eddig összesen 16 corvinos diák töltött egy évet Franciaországban, ahol
nagyon elégedettek az iskola diákjaival.
Ezúttal is azért érkezett a francia
projektvezető a vásárhelyi iskolába, hogy a nyolc jelentkező közül kiválassza a
legalkalmasabbakat.
A kiválasztottak szeptembertől egy francia
étteremben vagy szállodában dolgozhatnak és szakmai végzettséget is
szerezhetnek. Olyan tudás birtokába jutnak így a diákok, amellyel Európában
bárhol megállják a helyüket.