Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vásárhelyi első helyezés a holland futóversenyen

11 vásárhelyi futó vett részt a Haarlemmermeerben, holland testvérvárosunkban rendezett futóversenyen, ahol 10 kilométeres távon, illetve félmaratonon mérettették meg magukat. A csapat mindkét versenyszámban első helyezést ért el.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Haarlemmermeer futóversenyt, ahol a vásárhelyiek már ötödjére vettek részt. Idén 3 lány és 8 fiú alkotta a vásárhelyi csapatot, akik nagyon komolyan készültek a megmérettetésre.

A feladat egy félmaraton lefutása, illetve 10 km volt, hiszen ezen a két távon lehet most már indulni. Tavaly óta nem rendeznek maratoni versenyt, mert olyan költségei vannak, hogy eltörölték sajnos, pedig nagyon sikeresek voltunk. Ötödik alkalommal vettünk részt ezen a versenyen, most öten futották a félmaratont, hatan pedig a 10 km-t – nyilatkozta Vári Beáta, csapatvezető.

A 10 km-es versenyszámban több mint nyolcszázan, a félmaratoni távon pedig több mint ötszázan álltak rajthoz a holland városban. A vásárhelyi indulók kivétel nélkül mindannyian előkelő helyen végeztek.

– Nagyon sikeresek voltunk, de ehhez már hozzászoktak a hollandok, úgyhogy már készítik a mosolyokat, illetve a tapsokat, mert annyira egyértelmű, hogy nyerünk. A 10 km-es csapat is megszerezte az első helyet, illetve a félmaratoni csapat is. Sőt félmaratonon egyéniben Ádók Roland győzött, illetve 10 km-en Szőllősi Renáta harmadik lett.

10 km-en a leggyorsabb versenyző 36 perc alatt ért célba, félmaratonon pedig 1 óra 11 perc alatt.

A 10 km-es csapatunk fél órával verte meg a 2. helyezett csapatot. A félmaratoni csapatunk meg 1 órával, úgyhogy tényleg nagyon szép eredmény született amellett, hogy mindenki az egyéni legjobbja körül futott – tette hozzá Beáta.

A csapat tagjai a holland versenyt egy felkészülési állomásnak tekintik, ugyanis további belföldi és külföldi versenyek várnak még rájuk.

Megszakítás