A vásárhelyi úszók
közül tíz egyéni versenyző, valamint három váltó jutott be az országos
diákolimpia döntőjébe.
Mind az általános
iskolások, mind a középiskolások megyei döntőjét városunkban, a fedett
sportuszodában rendezték meg. Az ifjabbaknál természetesen sokkal nagyobb volt a
létszám, így a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem volt könnyű kiharcolni a
továbbjutást. Az országos fináléban végül az első korcsoportból Szentkereszty
Cecília és Zsótér Nóra indulhat. A második korcsoportból Wolf Ede Márkó,
valamint Kerecsen Gerle kvalifikálta magát. A harmadik krosztályból Gábor Tamás
és Korsós Kristóf jutott tovább, míg a negyedik korcsoport tagjai közül Seres
Medárd, Szabó Csaba és Kenéz Luca szerzett az országos döntőre indulási jogot.
Két vásárhelyi váltó is ott lehet a fináléban: a Kertváros Katolikus Általános
Iskola leány, míg a Németh László Általános Iskola és Gimnázium fiú gyorsváltója
érdemelte ezt ki. A középiskolások közül Szabó Renáta, valamint a vásárhelyi
lányok gyorsváltója képviselheti városunkat az országos döntőben, amelyet a
tervek szerint a 19 megye és a főváros legjobbjainak részvételével
Székesfehérvárott rendeznek meg.