Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vásárhelyi vállalkozók is fejlesztettek a Darányi Ignác Terv keretében

Egészséges élelmiszereiket, kézműves portékáikat vonultatták fel a vásárhelyi termelők a Darányi Ignác Terv – Virágzó Vidékünk Roadshow-ján. A kiállítók között voltak azok a nyertes pályázók is, aki az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak köszönhetik, hogy vállalkozásukat európai uniós forrásból fejleszthették.

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program – Virágzó Vidékünk Roadshow-ja Hódmezővásárhelyen zárta országjáró körútját. Azért Vásárhely lett a Csongrád megyei állomás, mert a legnagyobb érdeklődés itt mutatkozott a program iránt. A Darányi Ignác Tervnek köszönhetően megyei szinten 53 milliárd forint pályázati forrás állt rendelkezésre összesen 9100 pályázó részére.

– Hódmezővásárhely az utóbbi időben mind a kultúra, mind a vállalkozások fejlesztése terén, valamint a Földet a gazdáknak! program terén meglehetősen sokat tett. Ez felkeltette a minisztérium érdeklődését, és ezért döntött úgy, hogy a roadshow utolsó állomása Hódmezővásárhely legyen – mondta Almási István polgármester.

A város első embere példaként említette azt a fiatal gazdát, aki 10 millió forint támogatásból saját méhészetet hozott létre, de volt olyan mikrovállalkozás is, amely 9 millió forint európai uniós forrással, és az ezt kiegészítő önrésszel 19 millió forintból a 21. század követelményeinek megfelelő fotólabort valósított meg.

– Nagyon jó, hogy van egy pályázati lehetőség, ami a cél és az elképzelés mellé hozzáteszi az anyagi forrásokat, ezáltal létrejön az, amit megálmodott az illető – tette hozzá a polgármester.

A Virágzó Vidékünk Roadshow egyik célja, hogy a vidék arcát is megmutassa: a régió sikeres gazdáit, termékeit és szolgáltatásait felvonultatva a nagyközönség előtt.

A vásárhelyi termelők többek között egészséges élelmiszereket kóstoltattak az érdeklődőkkel,

de a helyi kulturális értékek is előtérbe kerültek.

A fúvósok mellett többek között a Városi Vegyeskar, illetve a Kankalin Néptáncegyüttes is fellépett az roadshow nagyszínpadán, Janicsák Veca pedig fülbemászó popdalokat énekelt.

Megszakítás