Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vásárhelyre is elhozhatja új darabját Pindroch Csaba

Vásárhelyen is szeretné bemutatni
feleségével közös produkcióját Pindroch Csaba. A Mr. és Mrs. címet viselő
darabot jelenleg csak a fővárosban lehet megtekinteni.

Javában próbálnak a színészek a szegedi
Kisszínházban, ahol egy kortárs cseh szerző darabját állítják színpadra, amely
hazájában már minden díjat elnyert. A darab egyik szereplője Pindroch Csaba, aki
a fővárosban is rendszeresen játszik, többek között a Mr. és Mrs. című nagy
sikerű előadásban. Ebben felesége, Verebes Linda a partnere. A kétszereplős
produkciót egy korábbi televíziós vetélkedő ihlette, melyet továbbgondoltak és
most már önálló életet él.

– Elképesztően működik a történet.
Szeretnénk megmutatni magunkat vidéken is, már csak azért is tartom ezt
fontosnak, mert én is vidékről származom. Nagyon jó érzés nem bóvlit árulni,
hanem valami jó dolgot. Nagyon bejött és nagyon szeretjük ezt az előadást
-mondta a színész.

Pindroch Csaba reméli, hogy a Mr. és Mrs.
című darab Vásárhelyre is rövidesen
eljuthat.

Megszakítás