Ismét Vásárhelyre látogattak
a kisperegi ikrek. Mint minden alkalommal, ezúttal is a Csodaházban
kezelték őket, de ezúttal szabadidejükben a strandon kívül a
mártélyi Kalandparkot is meglátogatták.
A Kisperegi
ikrek több éve járnak Vásárhelyre: egyrészről kellemes
időtöltést jelent a családnak, másrészt a Csodaház
foglalkoztató napköziben kezelik a lányokat. Főként Izabella
szorul segítségre.
– A mostani
látogatásuk jókor jött, hiszen a közelmúltban kaptunk új
járógépeket, így ezt már Izabella is kipróbálhatta,
reményeink szerint segít majd a fejlődésében – mondta
Debreceni László, az intézmény vezetője.
A héten még a
helyváltoztatást gyakorolták a kislánnyal, fekvő helyzetben és
talajon, de sokat próbálták ültetni is, és egy logopédus külön
foglalkozott a beszédfejlesztésével. Izabella édesapja úgy
látja, a lány sokat fejlődött amióta Vásárhelyre járnak. Már
ügyesen megérteti magát, sőt, ha fogják a kezét, önállóan
tud állni is. Az édesapa elmondása szerint Vásárhelyi
látogatásuk alatt eddig a strand tetszett az ikreknek leginkább,
de a mártélyi Kalandpark is igazi élményt jelentett számukra.
Izabella testvére, Melinda nagy örömmel próbálta ki a játékokat.
A Csodaház
Foglalkoztató Napköziben már harmadik alkalommal szervezik meg az
intézmény által gondozottak számára a mártélyi kirándulást.
Debreceni Lászlószerint nem csupán a kikapcsolódásra van
ilyenkor lehetőség, de tanulmányi útnak is számít a kirándulás,
amelynek során igyekeznek minél több növényt és termést
megismerni és összegyűjteni, hogy azokból különféle díszeket
gyártsanak majd. Immár második éve a Szivárvány Szakosított
Szociális Otthon lakói is elkísérték őket.