Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vasárnap nyílik a Vásárhelyi Őszi Tárlat

Vasárnap az 59. Vásárhelyi Őszi Tárlatnak, Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező kortárs művészeti seregszemléjének a megnyitóján fény derül arra, ki kapja az idei fődíjat, a hazai kiállítások között legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos pénzjutalommal járó Tornyai-plakettet – tájékoztatta Elek András sajtóreferens az MTI-t.

Az 1954 óta minden esztendőben megrendezett kiállítás egyediségét töretlen hagyománya, folyamatossága, magas szakmai színvonala, valamint az adja, hogy valamennyi képzőművészeti ág képviselteti magát. Valószínűleg az „alapító atyák” sem remélték, hogy olyan jelentős, fél évszázadon átívelő művészeti fórumot hoznak létre, amely az alföldi város legmeghatározóbb és legjelentősebb kulturális rendezvényévé válik. Sehol máshol nincs rá példa az országban – de Európában is csupán néhány helyen –, hogy közel hat évtizede folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs alkotók seregszemléjét.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat meghívásos kiállítás, melyre olyan művészek kapnak invitálást, akik valamilyen módon kötődnek a városhoz vagy a már történelmi múlttal rendelkező képzőművészeti seregszemléhez. Idén 270 művész 671 pályamunkája közül kellett a tizenhárom tagú zsűrinek kiválasztania a kiállítandó műveket. A december 2-áig látogatható kiállításon végül 174 művész 263 alkotását láthatja majd a nagyközönség, 141 festményt, 54 grafikát, 67 szobrot, plasztikai alkotást, valamint 1 gobelint.

A tárlatot rendező Pogány Gábor művészettörténész szerint a Vásárhelyi Őszi Tárlat mára a legjelentősebb magyarországi kiállítássá vált, mivel itt történik meg a kortárs művészet „kvalifikációja”, az alkotók itt mérhetik le, hol állnak a hazai mezőnyben. A kurátor igyekezett úgy összeállítani a kiállítás anyagát, hogy teremről-teremre fenntartsa a látogatók érdeklődését, így mindenhová került egy-két művészeti szempontból kiemelkedő színvonalú alkotás. Pogány Gábor megjegyezte, hogy néhány festményt az alkotó látószögének megfelelően helyeztek el a falakra, így a látogatók a hagyományos „műcsarnoki rendtől” eltérő elrendezéssel találkozhatnak a kiállításon.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat hagyományaihoz hozzátartozik, hogy a tárlat megnyitóján adják át a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet, valamint a munkajutalmakat és a felajánlott díjakat. A Tornyai-plakettel minden évben a legsikeresebbnek ítélt művész munkásságát ismerik el, amely jelentős szakmai és anyagi elismeréssel jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg. Az eleinte csupán erkölcsi, majd 1966 óta anyagi elismerést is jelentő fődíj odaítéléséről zsűri dönt, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár a hódmezővásárhelyi önkormányzat felajánlása révén. Az idei évtől az összesen 16 elismerés között egy újat is átadnak, a fiatal festők nívódíját. Az ezt kiérdemlő alkotó a 250 ezer forintos pénzjutalom – szintén az alföldi város önkormányzatának felajánlása – mellett a következő esztendőben önálló kiállítással is bemutatkozhat Hódmezővásárhelyen.

(MTI)

Megszakítás