A népi iparművészek kiállításán keresztül számtalan ősi mesterséget ismerhettek meg az érdeklődők vasárnap a belvárosban. A Rapcsák András utcán a Kossuth Tértől a PMK -ig egymást érték a pavilonok.
Fazekasok, hímzők, népi hangszerkészítők, csuhészobrászok, kötélfonók, keramikusok, fafaragók – csak hogy néhányat említsünk a kiállítók közül. Felsorolni is nehéz volna hány és hány mesterség képviselője várta portékáival a Vásárhelyieket vasárnap.
A népi iparművészet remekeit bemutató kiállítás és vásár hagyományosan az Őszi Tárlat megnyitójához kapcsolódik. A gyermekeket idén elsősorban az aszfalt rajzverseny és a külföldön élő, magyar származású pantomim művész Szekeres Illi zenés, akrobatikus műsora csábította.
Az utcai vásáron a szakmák képviselői örömmel osztották meg tudásukat a kíváncsiskodókkal. Egy nyomdász például buzgó lelkesedéssel avatott be minket a papírmerítés fortélyaiba, amit évek alatt kísérletezett ki. A kenyérlángossal pedig nem csak jóllakhatott az aktív vásári nézelődő, de azt is megtudhatta, miket fogyasztottak őseink, melyek a hagyományos nemzeti ételeink.
A kilátogató családok között voltak, akik rendszeres résztvevői az Őszi Hetek programsorozatának, de a tömegben találkoztunk Székesfehérvárról érkező, kisgyermekes fiatal párral is, akik most látogattak először a rendezvényre.
A népi iparművészeti termékek kiállításán vásárolni is lehetett, így különféle kézműves remekeket vihettek haza a kilátogatók.