Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Védett madarakat gyűrűztek Batidán

A vörös vércsék és a gólyák után a szalakóták gyűrűzését is elvégezte a Hódmezővásárhelyi Természetvédelmi Egyesület Batida környékén. A tagok még korábban kihelyeztek ide tíz fészekládát, melyből nyolcat el is foglaltak a madarak. A civil szervezetnek a gyűrűzéssel az a célja, hogy ezt a fajt is szemmel lehessen tartani a jövőben.

A madarak védelmére szakosodott Hódmezővásárhelyi Természetvédelmi Egyesület tavasszal alakult meg, de az azóta eltelt rövid idő alatt is nagyon aktívak voltak. Többek között meggyűrűzték a környéken található vörös vércséket és gólyákat. Tevékenységüket a szalakóták megjelölésével folytatták. Azért most, mert ezek a fiókák július végére érik el azt az életkort, amely erre alkalmassá teszi őket. A jelöléshez színes gyűrűt használnak, ez a módszer ennél a fajnál 2010 óta létezik, amikor is elindult a szalakóták megmentésére irányuló nemzetközi program.

– Lesz egy színes gyűrű rajta, amely magát a területet jelöli, ahol meggyűrűzték és így teleszkóppal vagy távcsővel bármikor és bárhol meg lehet majd figyelni őket. De kap még egy kóddal ellátott gyűrűt is, ami ugyancsak a beazonosítását segíti, ebből lehet következtetni a madár pontos létére, melyik fajról van szó, és mikor gyűrűzték meg a madarat – mondta Szűcs Péter, a Hódmezővásárhelyi Természetvédelmi Egyesület egyik alapító tagja.

A civil szervezet tagjai a szalakóták gyűrűzésére azért a batidai térséget választották, mert korábban éppen erre a területre helyeztek ki 10 fészekládát, melyből nyolcat el is foglaltak a madarak. Ez azért számít jó élőhelynek a madarak számukra, mert itt változatosan tudnak táplálkozni. Talajról szerzik élelmüket, főleg az ízeltlábúakat szeretik, de elkapják a siklókat és a békákat is. 

– Magyarországnak nagyon fontos szerepe van a faj megmentésében, hiszen Nyugat-, vagy akár Észak- Európában szinte teljesen eltűnt a faj. Magyarországon viszont ezer fészkelő párt tartanak nyilván. A Dunántúlon is alig van belőlük, csak a Duna- Tisza köze, illetve a déli régió, a Vajdaság, és a Hortobágy jó élőhely még számukra – tette hozzá Szűcs Péter.

Az egyesületnek az a célja, hogy a madarak élethelyzetét javítsa, számukra fészkelő helyeket biztosítson, a folyamatos gyűrűzéssel pedig meg tudja őket figyelni.

Megszakítás