Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Végéhez közeledik a Németh László iskola bővítése

Végéhez
közelít a Németh László Gimnázium és Általános Iskola
bővítése. A több mint 200 milliós beruházással 12 tanteremmel
gyarapodik az intézmény, a fejlesztés várhatóan év végére
készül el.

Nyár óta
tartanak a munkálatok a Németh László Gimnázium és Általános
Iskolában. Új épületszárnyat építenek, jelenleg már a második
emelet falait húzza fel a kivitelező. A tizenkét tantermet magában
foglaló új épületrészt egy úgynevezett „légi folyosó”
köti majd össze az intézmény főépületével. A több mint 200
millió forintos beruházás még idén elkészülhet.

– Az önkormányzat
saját bevételeiből építi fel a 12 tanteremből álló új
részlegünket és remélem, hogy a korszerű, új berendezésekkel a
mi iskolánk is meg fog felelni a 21.századi elvárásoknak – mondta
el Burzon Mária, igazgatóhelyettes.

Az augusztus
elején kezdődött munkálatok mellett az iskola egy teljesen új
nyelvi laborral és informatika teremmel is gyarapodott. Az építkezés
annyiban nehezíti meg az iskola életét, hogy az eddigi hatalmas
udvar megfeleződött, illetve jobban oda kell figyelni, hogy az
alsós diákok ne menjenek a munkaterület környékére.

Megszakítás