Immár huszonnegyedik alkalommal
szervezték meg az Amatőr Művészeti Fesztivált a Petőfi
Művelődési Központban. A döntőbe a kistérség minden
településéről jutottak be versenyzők, összesen huszonhárman
mérettették meg magukat.
Az első
fesztivált még 1986-ban szervezték meg, az akkori művelődési
ház igazgatójának kezdeményezésére, Karácsonyi Gála címmel.
Azóta minden évben megrendezésre kerül, és a hagyományok
szerint nem csak Vásárhelyről, hanem a Hódmezővásárhelyi
Többcélú Kistérségi Társulás Közkincs Kerekasztalának
támogatásával a kistérség minden településéről várnak
versenyzőket. Idén huszonhárman jutottak be a döntőbe.
– Az idei év
különlegessége, hogy az elődöntőket a kistérség településeire
kihelyezve rendezték meg. Az előző években sokan nem merték
megmérettetni magukat Vásárhelyen, ezért született meg ez a
döntés, ami be is vált, hiszen jóval többen jelentkeztek, mint
korábban – mondta el Terjékné Kaposi Andrea, a fesztivál egyik
szervezője.
A versenyre több
mint kilencvenen jelentkeztek, énekes, zenés, táncos, és irodalmi
kategóriákban. A produkciókat hattagú zsűri elemezte, amelynek
az elnöke Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Gimnázium tanára volt. De
minden műfajnak megvolt a maga szakértője, elsősorban az
előadások látványosságát, színvonalát figyelték. Ez alapján
egyéni kategóriában kiemelt díjat kapott Kuhár Barbara, Ördögh
István és Surinya Antal, csoportos kategóriában pedig Fogarassy
Judit Balett és Jazztánc Stúdiójának és a Kozmutza Flóra
Intézmény Színkottás Zenekarának produkciója bizonyult a
legjobbnak.