Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Véget ért a szezon a vásárhelyi vívók számára – Pósa Szonja 5., Makó András 8. a korosztályos magya

A serdülő korosztályú tőrözők Magyar Bajnokságával a hétvégén véget ért a szezon. Két vásárhelyi vívó is a legjobbak között tudhatja magát: az újonc korosztályban Pósa Szonja az 5-ik, míg Makó András a 8-ik helyet szerezte meg a magyar ranglistán, amivel egyben ők lettek a Csomorkány SE legeredményesebb vívó is. A hétvégi bajnokságon csapatban mindkét nemben hatodik helyen végeztek a vásárhelyiek.

Az elmúlt szombaton és vasárnap megrendezett serdülő korosztályú tőrözők Magyar Bajnokságával véget ért a szezon vívóink számára, amihez az egy héttel korábban megtartott újonc versenyhez hasonlóan a budapesti Törekvés Egyesület biztosította a helyszínt a Bihari úti sportcentrumban.

A verseny lebonyolítása megegyezett az egy héttel korábbival, azonban a versengést rendhagyó ünnepség előzte meg. A korábbi évek hagyományától eltérően a Magyar Vívó Szövetség idén már nem rendezett gálaversenyt az egyes korosztályok első nyolc helyen végzett versenyzőjének, hanem az utolsó verseny keretében adták át az egész év összesített teljesítményért járó kupát. A szezon végén két vásárhelyi vívó is a korosztálya legjobbjai között tudhatta magát, hiszen az újonc korosztályban Pósa Szonja az 5-ik, míg Makó András a 8-ik helyet szerezte meg a magyar ranglistán, amivel egyben ők lettek a Csomorkány SE legeredményesebb vívó is. A kupákat Gátai Róberttől, az egykori kitűnő válogatott vívótól, a szöuli olimpia bronzérmes tőrözőjétől vehették át.

A serdülők versenye sajnos sem egyéniben, sem csapatban nem hozta az egy héttel korábbi jó eredményeket, noha az induló vásárhelyi versenyzőkben „benne volt” a jó szereplés lehetősége. A fiúk között érdekelt volt Szabó Péter és Tóth Martin Szilárd, valamint elindult a fiatalabb korosztály két versenyzője Makó András és Tóth Gergely is. A csoportkör után mindannyian a 32-es táblára kerültek, ahol a 16 közé jutásért három versenyzőnk is elvérzett, egyedül Szabó Péter jutott tovább, de a legjobb nyolc versenyző döntőjébe már ő sem tudott bekerülni.

Délután a lányok küzdelmeivel folytatódott a verseny, ahol három vívó képviselte a Csomorkány SE-t: Bereczki Réka, Kádár Kitti és a fiatalabb korosztályból Dratsay Katalin. Sajnos az ifjú hölgyek sem szerepeltek jól, hiszen a selejtező kör után Dratsay Katalin nem jutott a táblára, illetve ott Kádár Kitti a 16, míg Bereczki Réka a 8 közé jutásért vívott asszóban vérzett el.

A vasárnap a javítás lehetőségét jelentette, hiszen a csapatversennyel folytatódott a bajnokság. Először a fiúk kezdték a küzdelmeket, csapatunk (Szabó, Tóth, Makó) a Budapesti Honvéd ellen lépett pástra, és győzelem esetén legjobb 4 közé kerülhettek volna. Sajnos a két csapat nem volt egy „súlycsoportban”, így a fővárosiak 45-28-as eredménnyel léptek tovább. A mieink számára a Törekvés második számú csapata következett, ahol végre megvillant a vásárhelyi tőr, így az eredmény 43-36 lett a Csomorkány SE javára, ami egyben azt jelentette, hogy az 5-ik helyért a Zalaegerszegi VE következett. Az igen változatos és izgalmas csörték végét a zalai fiúk jobban hozták, így az eredmény 45-40 lett a javukra, ezzel csapatunk a 6-ik, pontszerző helyet szerezte meg.

A lányok csapata (Bereczki, Kádár, Dratsay) gyakorlatilag lemásolta a fiúkat: a 4 közé jutásáért a Törekvés lányaival vívtak, ahol pestiek fölénye lehengerlő volt, az eredmény 45-9 a számukra. Következett az UTE csapata, akiket lányaink magabiztosan 43-34 arányban legyőztek, így az 5-ik helyért a Budapesti Honvéd második csapatával vívhattak. Az újpestiek ellen mutatott lendület sajnos elfogyott, így a végén a 45-27-es végeredménynek a kispestiek örülhettek, míg a vásárhelyi lányok a pontszerző 6-ik helyen zárták a Magyar Bajnokságot.

A Magyar Bajnokság (serdülő korosztály) vásárhelyi eredményei:

Lányok:
12 Bereczki Réka
22 Kádár Kitti
26 Dratsay Katalin

Fiúk:
15 Szabó Péter
23 Tóth Martin Szilárd
26 Makó András
31 Tóth Gergely

Csapat: mindkét nemben 6. helyezés