A Varga Tamás Általános Iskolában már véget ért a tanév: az intézmény
folyosóit munkások járják. Az épület közel 250 millió forintból megvalósuló korszerűsítése
januárban vette kezdetét, a kisebb munkálatok az oktatással párhuzamosan
zajlottak.
Hódmezővásárhely önkormányzata a Dél-alföldi
Operatív Program keretében 217 millió forint támogatást nyert a Varga
Tamás Általános Iskola korszerűsítésére. A 247 millió forint összköltségű
felújítás januárban vette kezdetét, de a jelentősebb munkálatokra a tanév közben
nem kerülhetett sor, ezért az intézmény -szombati tanítási napokat beiktatva-
hamarabb zárta a tanévet.
– A pályázatban szerepelt az épület teljes
körű akadálymentesítése, a nyílászárók cseréje, valamint a homlokzat hőszigetelése
az energiaracionalizálás érdekében. Az intézmény bővítésére is sor kerül, mivel
2007 óta száz diákkal több tanuló jár az iskolába, ezért négy tanterem
bővítésére is szükség van – tájékoztatott Tóthné Kecskeméti Katalin
iskolaigazgató.
Az épület 1965-ben készült, az eltelt 45 év
alatt átfogó felújításon még nem esett át. A munkálatok augusztusban zárulnak,
így a Varga Tamás Általános Iskola az ünnepélyes tanévnyitóra augusztus 31-én a
már egy megújult iskolaépületben várja a diákokat.