Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Véget ért az idei amatőr művészeti fesztivál

Hétvégén rendezték a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a 28. Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntőjét. A két előválogatáson szereplő harmincnégy induló közül a fináléban már csak tizennégyen mérhették össze tudásukat.

A 28. Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntőjében tizennégy versenyző szállt harcba a különdíjakért. A verseny érdekessége, hogy a háromtagú zsűri nem korosztályok szerint értékelte a résztvevőket, hanem kategóriánként. A három kategória a tánc, az ének és a versmondás volt.

Mint már évek óta, most is a legtöbb műsorszám tánc volt. Néptánc, modern tánc, balett, társastánc. Az egészen kicsiktől a szépkorúakig mindenki képviseltette magát – mondta el megnyitóbeszédében Sonkoly Ágnes, a program szervezője.

A fesztivál elsődleges célja, hogy közművelődésre csábítsa a fiatalokat, de természetesen nem elhanyagolható az sem, hogy szereplési lehetőséget kapnak.

Mivel amatőr csoportokról van szó, nem kívánunk 100 százalékos szakmai megfelelést. A szuggesztivitás, az átható erejű lelkesedés, amit ránk, nézőkre gyakorolnak – ha kétségeink támadtak – ez is segítette a döntést – emelte ki Berei Erzsébet, a zsűri elnöke.

Minden döntőbe jutott produkció jutalmat kapott, a három legjobb kiemelt pénzjutalomban részesült.

Megszakítás