Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Végrehajtják a kormány intézkedéseit

A tegnapi városi közgyűlésen a vásárhelyi kórház
vonatkozásában is döntés született. Erről a határozatról számolt be
hírportálunknak Dr. Lázár János országgyűlési képviselő,
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere:

„Április 1-jén jelentősen megváltozott a Hódmezővásárhelyi Erzsébet
Kórház helyzete minden más magyar egészségügyi intézményhez hasonlóan.
Minimálisan 50 százalékban megszűnt a kórházak állami finanszírozása.
Hódmezővásárhelyen a korábbi finanszírozás 63 százalékát szűntette meg
az állam, ez mintegy 800 millió forintos bevételkiesést fog jelenteni a
következő hónapokban.

A kormányzat olyan döntéseket hozott még más rendeletek formájában,
amelyek arra kényszerítik a fenntartó önkormányzatot, hogy intézkedjen
a létszámgazdálkodás, a humánpolitikai jellegű kiadások
racionalizálásáról. Ennek jegyében a képviselő testület egy
ellenszavazat mellett döntött arról, hogy 200 munkahelyet szüntet meg a
vásárhelyi kórházban.

Kénytelenek vagyunk végrehajtani azokat az intézkedéseket,
amelyeket a kormány ránk kényszerít. Ez egy nagyon nehéz döntés
természetesen, hiszen itt emberi sorsokról van szó. Lehetőség szerint
próbáljuk a hasznos és értékes, jó munkavállalókat megmenteni a város
intézményrendszerén belül, de semmiféle jóval nem tudok biztatni senkit
sem, tekintve, hogy az egészségügyben az állami forráskivonás óriási.

Több lehetőség is van, vagy a választópolgárok fizetnek
többet, megemeljük az adókat, vagy az állam szed be több adót, de úgy
tűnik, az állam eldöntötte, hogy nem kíván a magyar egészségügybe
többet beruházni, befektetni. Ezért nincs más mód, mint a kórházak
racionalizálása, ezt az utat járjuk mi is. A jelenlegi gazdasági
körülmények között szeretnénk egy jó kórházat biztosítani a
vásárhelyiek számára. Ennek ez az első lépése.

Sajnos meg kell tennünk ezeket a intézkedéseket, mert a másik
út a bezárás, ezt nem szeretnénk. Körülbelül 10 százaléka a munkahelyek
megszűnésének az orvosokat fogja érinteni, 30-35 százaléka a
szakdolgozókat, 60 százalék az adminisztrációt, a műszaki
kiszolgálásban dolgozókat illeti. Ezt a lépést nem tudjuk elkerülni, ha
meg akarjuk menteni a kórházunkat, ez a szomorú tény. Amit a kormány
központilag ránk kényszerít, azt itt helyileg kénytelenek vagyunk
megtenni, még akkor is, ha ez a meggyőződésünkkel százszázalékosan
ellenkezik. Ez egy átalakítási lépéssorozat első tétele volt csupán.

Nekünk az a küldetésünk most, hogy a jelenlegi gazdasági
viszonyokban is tudjunk egy jól működő kórházat teremteni. Mi ezen
dogozunk, reményeim szerint a végén a vásárhelyiek is elégedettek
lesznek. Ha egy kórházban megszüntetnek 200 aktív ágyszámot, nem lehet
annyi beteget ellátni, mint április 1-je előtt, nyilvánvalóan nincs
szükség akkora kiszolgáló személyzetre.”

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás