Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Végső búcsút vette Olasz Sándortól

Végső búcsút vettek Olasz Sándor
irodalomtörténésztől az újszegedi temetőben. A Tiszatáj főszerkesztője hosszú
betegség után, hatvanegy éves korában hunyt el.

Olasz Sándor 1949-ben született Hódmezővásárhelyen. 1973-ban
a Szegedi Tudományegyetemen magyar – francia szakon szerzett diplomát. 1996-tól
ő volt a Tiszatáj című folyóirat főszerkesztője. Közben a Juhász Gyula
Főiskolán, valamint a Szegedi Tudományegyetemen is tanított, ahol 2007-től a
Modern Magyar Irodalom Tanszék vezetésével is megbízták. Munkássága
elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia doktorának is megválasztották.
Irodalmi tevékenységét többek között Pro Literatúra, Németh László és József
Attila díjjal ismerték el, de 2010-ben Hódmezővásárhely Pro Urbe kitüntetetését
is megkapta. A város nevében Olasz Sándortól ma délután Árva László és Szenti
Tibor vett végső búcsút az újszegedi temetőben.

Megszakítás