Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Velocipéddel a Tisza mentén a természetvédelemért

A Tiszavölgy természeti értékeire kívánja felhívni a figyelmet Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza Nagykövete azzal a vállalkozással, amelynek során egy tradicionális velocipéddel körbekerékpározza a folyót. Az 1200 kilométeres túra egyik állomása Hódmezővásárhely volt. A város főterén a járókelők is megcsodálták a különleges járművet, amelyet a vállalkozó kedvű diákok ki is próbáltak.

Április 27-én, az idei év egyik nagyszabású tiszai programját indította el Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza Nagykövete, aki egy 1860-ban gyártott velocipéd egyedi darabjával, kifejezetten az ő számára tervezett kétkerekűvel körbekerékpározza a Tiszát. Poroszlóról indult, majd 750 kilométer megtétele után érkezett Hódmezővásárhelyre. Hidvégi a túrával a környezetvédelemre kívánja felhívni a figyelmet.

– Az elmúlt évek során hosszában, majd körbe futottam a Tisza völgyét. Igyekszem minden évben olyan kihívást teljesíteni, ami fontos számunkra. Ezúttal úgy döntöttem, hogy ezzel a tradicionális darabbal, a velocipéddel teszem meg a kilométereket. Sokan kíváncsiak rá, szerették volna megtekinteni közelről is, hiszen ez napjainkban muzeális darabnak számít – mondta Hidvégi-Üstös Pál.

A túrához eddig több mint nyolcezren csatlakoztak. Vásárhely belvárosában a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola és a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tanulói, valamint a Zöld Szikla Természetvédő Egyesület tagjai fogadták Hidvégi-Üstös Pált.

– Azért terveztem felkeresni minden Tisza menti települést, hogy közösen szervezhessünk egy öko-kalandtúrát a Tiszavölgyben. Ennek célja, hogy a fenntartható életformát, a környezet-, a természet-, és az egészségvédelmet népszerűvé tegyük. A Tiszavölgyben dolgozó civil szervezetekkel közösen igyekszünk átadni azt a szakmai tapasztalatot és tudást, amit szereztünk az elmúlt évek során – tette hozzá Hidvégi.

Hódmezővásárhely után a természetvédő Szegedre tekert a velocipéddel, majd Szolnok, s végül május 14-én a Tisza-tó napján érkezik vissza Poroszlóra, ahol az 1200 kilométeres túra után 70 kilométeres távolságot szeretne még futva teljesíteni.

Megszakítás