Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vendéglátás és kereskedelmi szakokkal ismerkedtek a leendő középiskolások

Mi legyek, ha nagy leszek címmel pályaválasztási nyílt napot szerveztek a HISZK Corvin Mátyás Tagintézménye iránt érdeklődő fiataloknak és azok szüleinek. Az esemény létrejöttében komoly szerepet játszott a frissen újjáalakult GASZTRO-KER Alapítvány.

A GASZTRO- KER Alapítvány még 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy az akkori szakiskola diákjainak szakmai továbbjutását biztosítsa. Ez az alapítvány az évek múlásával megkopott, működése ellaposodott. Az akkori alapítók, Fekete Ferenc és Bónus István azonban most újragondolták, újraszervezték azt. Első hivatalos rendezvényük a pályaválasztási nyílt nap volt.

– Az alapítvány szakmai jellegű és mi szeretnénk átvinni azt a szemléletet, hogy az iskola egyfajta dologra tanít, az élet pedig egy más oldalról tanít, és mi ezt a gondolkodásmódot szeretnénk meghonosítani- mondta Bónus István alapító. 

A rendezvény az alapítvány önerejéből és a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásából valósult meg.

– Sok dilemma van abban, hogy egy 14 éves fiatal hogyan tudja eldönteni mivel foglalkozzon élete további részében. Mi legyek, ha nagy leszek – ez a pályázat címe is. Úgy gondolom, ha kapnak egy ilyen impulzust, ahol a szakma hátterébe is betekintést kapnak akkor felelősebben tudnak dönteni arról, hol kezdjék meg tanulmányaikat szeptemberben – mondta Fekete Ferenc alapító. 

A rendezvény elsősorban a hetedik és nyolcadik osztályosokra fókuszált, a régióból több mint 100 diákot és azok szüleit várták a Fekete Sasba, ahol a különböző vendéglátói és kereskedelmi szakmák mutatkoztak be.

– Itt ki lehetett próbálni az egyes feladatokat. Csomagolhattak, salátát, hamburgert készíthettek, grillázzsal díszíthettek, sőt a pincérjelöltek ügyességi pályán is teljesíthettek – mondta Földesi Gábor, az alapítvány kurátora.

A frissen létrejött alapítvány feltett szándéka, hogy a jövőben rendszeresen szerveznek szakmai bemutatókat, különböző eseményeket.

Megszakítás