Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vereséget szenvedett a HNKC

Fájó
vereséget szenvedett az ASA-Consolis HNKC SE az NB I-es női kézilabda bajnokság
21. fordulójában. A székesfehérvári Fehérép Alcoa 23—22-es sikert aratott a
Balogh Imsi Sportközpontban és ezzel biztossá vált, hogy a vásárhelyi csapat nem
juthat a legjobb négy közé.

Hatalmas
érdeklődés kísérte a találkozót, hiszen története legjobb eredményét érhette
volna el a HNKC SE. A fekete mezes hazaiak ennek megfelelően kezdték a
találkozót. Főként Ambramovics jó védései után gyors akciókat vezettek a
házigazdák, ennek eredményeként már 6—2 is volt az állás. Ám ekkor kettős
emberelőnyben, majd büntetőből sem sikerült a hálóba találni. Ez a vendéglátókat
elbizonytalanította, míg a Fehérép egyre inkább magára talált. A vendégek
mestere Sótonyi László sokkal bővebb és rutinosabb játékos kerettel
rendelkezett, így addig forgathatta csapatát, amíg megtalálta a legjobb
összeállítást. Az első félidő hajrája is balszerencsésen sikerült hazai
szempontból, így szünetben 10—12 állt az eredményjelzőn. A fordulást követően
még tovább növelte előnyét a székesfehérvári együttes, amely már hat góllal is
vezetett. A hajrában fokozatosan csökkentette ugyan a különbséget a Vásárhely,
ám az egyenlítés már nem sikerült. Így a döntő szituációkban kevesebbet hibázó
vendégek végül 23—22-es győzelmet arattak, amivel biztossá vált, hogy a HNKC SE
nem juthat a legjobb négy közé. Az utánpótlás csapatok mérkőzésen az
ifjúságiaknál is fehérvári siker született, míg a serdülőknél döntetlennel
zárult a találkozó.  Az alapszakasz utolsó fordulójában a Dunaferr otthonában
vendégszerepel a vásárhelyi együttes.

Megszakítás