Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vers- és prózamondó verseny

A vásárhelyi Wass Albert Irodalompártoló Egyesület
idén is megrendezi vers- és prózamondó, illetve meseillusztrációs versenyét. A
nevezéseket és a rajzokat február 12-ig várják.

A vásárhelyi Wass Albert Körnél már évek óta hagyomány, hogy vers- és prózamondó
versenyt szerveznek az író tiszteletére.

– Idén is megrendezzük ezt a megmérettetést, amelyre egy 5-6 perces verssel,
mesével, vagy prózával lehet jelentkezni – mondta el Nagy Gyöngyi, az egyesület
tagja, aki azt is hozzátette: több kategóriában is várják a jelentkezőket: 
8-12, 13-16, 17-24 éves korig, és 25 éves kor felett, felnőtt
kategóriában.

Ezzel egy időben meseillusztrációs versenyt is hirdetett az egyesület.

– A meseillusztrációs versenyre ugyanazokban a kategóriákban lehet
jelentkezni, mint a versmondó versenynél, azzal a különbséggel, hogy itt
óvodások rajzait is várjuk. Wass Albert Tavak könyve és Erdők könyve című
műveit kell illusztrálniuk – tette hozzá a szervező.

A versmondó versenyre várhatóan február 26-án kerül sor. Ekkor szervezik
ugyanis meg a már hagyománnyá vált, maratoni hosszúságú Wass Albert felolvasást
is. A rendezvényt a Kárpát-medence minden csatlakozó településén ugyanabban az
időben tartják: február 26-án este hat órakor kezdődik, és február 27-én este
hét óráig tart. A versenyekre és a maratoni felolvasásra jelentkezni a Németh
László Városi Könyvtárban Fülöpné Rákos Évánál, az egyesület elnökénél lehet.

Megszakítás