Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Versekkel és prózával ünnepelték a magyar kulturát

Az ő-ző nyelvjárással ismerkedhettek meg az érdeklődők a hétvégén a Németh
László Városi Könyvtárban. A Wass Albert Vers- és Prózamondó Versenyt a Magyar
Kultúra Napja alkalmából szervezték.

A Wass Albert Kör megalakulása óta, vagyis ötödik éve
szervezi meg prózamondó versenyét. Ez alkalomból tizennégyen mondtak verset a
városi könyvtárban megtartott eseményen.

– A jelentkezéshez csupán annyi kitétel volt, hogy egy Wass
Albert művel és egy ő-ző nyelvjárásban írott vers vagy prózarészlettel
érkezzenek a résztvevők. Általános iskolás, középiskolás és felnőtt
korosztályban vártuk a jelentkezőket – mondta Nagy Györgyi, a Wass Albert kör
tagja.

Egy háromtagú zsűri döntötte el kik voltak a legjobbak. Az ítészek
között volt dr. Szabó József nyelvjáráskutató professzor, aki előadást is
tartott az ő-ző nyelvjárásról. A prózamondó verseny valamennyi indulója
oklevelet kapott, míg a legjobbak nagy értékű könyvjutalomban is részesültek.

Megszakítás