Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vicces és zenés tárlatvezetések az Emlékpontban

A
hosszú hétvégére sem maradnak program nélkül az Emlékpontba látogatók, ugyanis
újabb rendhagyó tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket augusztus 20-án, és
21-én 10.30-tól a (fél)múlt világának egy-egy újabb kevésé ismert szeletének
megismerésére. Szombaton felcsendülnek a huszadik század második felének nagy
slágerei és mára elfeledett dalai, de a vezetésen résztvevők belehallgathatnak a
kommunista mozgalmi nótákba is.

Dalban
mondom el címmel interaktív, zenés
vezetéssel kedveskednek a közgyűjteménybe látogatóknak augusztus 21-én,
szombaton 10.30-kor kezdődően, amikor is Szabóné Sass Szilva, az intézmény
történésze teremről-teremre különböző zeneszámokkal nyújt bepillantást az
Emlékpont által feldolgozott korszakba. „Az 1945-90 közötti magyar történelemről
beszélve általában az egész ország sorsát meghatározó, befolyásoló eseményekre
helyezzük a hangsúlyt, és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az adott
korszakban élő emberek mindennapjai legalább ennyire fontosak ahhoz, hogy átfogó
képet kapjunk. Ezúttal a zene – főleg a könnyűzene, és a zenét sugározó média
oldaláról tekintünk bele a kommunizmus évtizedeinek mindennapjaiba” – vallja az
Emlékpont kutatója. A különleges vezetésen szó lesz a zenei stílusok
változásáról, arról, hogyan jelentkezett a könnyűzenében a 3T kultúrpolitikája,
melyek voltak a megtűrt, a sztárolt vagy az elhallgattatott zenekarok és
előadók. Olyan kevéssé ismert és ritkán játszott underground együttesektől is
lesznek számok, mint például a Kex vagy a Kontroll csoport. Az Emlékpont
programján személyes élményeit osztja meg a résztvevőkkel a hatvanas évek
hódmezővásárhelyi zenei életének egyik meghatározó alakja, Diviki Sándor, aki felidézi az ötórai teák
világát, valamint elmondja, mely együttesek vendégszerepeltek Vásárhelyen
illetve milyen sztárkoncertek voltak hazánkban.